Minden jó és szép, ami velem történt
Bonyhádon jártunk, és a 92 éves Riegel Józsefnével, Marika nénivel beszélgettünk, aki Genoff Márton, az egykori bonyhádi bolgár kertész egyetlen lánya – még ma is aktívan és lelkesen tevékenykedik a mindennapokban. Marika néni egy ruhaboltot üzemeltet Bonyhád szívében, ahol egyedileg készített alkalmi ruhákat árul. Egy lánya és egy fiúunokája van, akik – habár a bolgár nyelvet sajnos sohasem tanulták – a mai napig mélyen érzik magukban a bolgárságot és Bulgária iránt igazán szoros kötődésük.
Marika néni édesapja Genoff Márton (Марин Генов) bolgárkertész 1895. október 2-án született Bulgáriában, s Draganovóból egyedül jött át Magyarországra 1908-ban. Marci bácsi először Kaposváron, utána Dombóváron dolgozott, majd 1922-ben került Bonyhádra. Kertészkedni kezdett és ezt a tevékenységét egészen 1979-ig szorgalommal és lelkesedéssel folytatta. Feleségével Sztojana Hrisztova Petrovával 4 és fél holdon gazdálkodtak Bonyhád város határában. Kora tavasszal, a vetési és palántázási szezon kezdetekor, Bulgáriából érkeztek hozzájuk munkások és csak télen tértek vissza az anyaországba, és ez így ment hosszú éveken keresztül.
Marci bácsiék a palántázáshoz melegágyat készítettek, a földet istállótrágyával keverték, és sohasem permeteztek, mondhatni egész életükben biokertészkedést folytattak. Marika néni nevetve meséli, mikor egyszer édesapjának hozott a piacról friss gyümölcsöt, „már a szagán érezte, hogy permetezve van, és azt mondta: Dobd ki! Ne is lássam, felfordul tőle a gyomrom! Hát nem érzed rajta, hogy permetezve van? – és még a szemeteshez is elkísért, hogy leellenőrizze, hogy valóban kidobtam a gyümölcsöt.”
A határárokból öntöztek, a piacra szánt árut már este leszedték, megmosták, és korán megpakolták vele a lovaskocsit, másnap pedig a vidék valamennyi piacát bejárták. Télire a termést elvermelték. A munkája lefoglalta szinte az egész életét. A komoly munka, a hajnali kelések, kései lefekvések úgy tűnt, mégsem viselték meg igazán, annak ellenére, hogy szikár, törékeny a termetű ember volt. Feleségével, egyetlen lányával és vejével éltek közös háztartásban.
Marika néni elmesélte nekünk, hogy édesapja szerint hosszú életének a titka, hogy sosem dohányzott, alkoholt és kávét sem fogyasztott, kerülte a túl fűszeres ételeket. Ellenben kedvelte a gyümölcsöt és mindenhez kenyeret evett. Csendes, nyugodt, a nagy társaságot mellőző embernek tartotta magát. Családjában többen matuzsálemi kort éltek meg. Marci bácsi még a 100. születésnapján sem akart koccintani, csak egy pohár vizet kért. Marika néni, aki 92 éves, még ma is maga nyírja háza előtt a füvet, aktív, dolgos és egészséges.
Bulgáriai rokonaikkal még ma is tartják a kapcsolatot, Marika néni unokanővére Ruszéban élt, akinek a gyermekeivel még leveleznek időnkét, ha máskor nem is, de karácsonykor és húsvétkor mindenképpen érkezik egy-egy képeslap.
Genoff Márton 102 éves korában hunyt el, és habár lánya, Marika néni és családja nem folytatták a kertészkedést, a mai napig mélyen a szívükben él Marci bácsi meghatározó emléke, aki egyedül, bolgárként elindult az ismeretlen felé, hogy szerencsét próbáljon, majd végül gyökeret vert hazájától messze, Magyarországon, s akit a helyiek mind Kertész Mártonként ismertek.